Ahogy azt előre eltervezte, a tanyasi reality ötödik évadának emlékezetes szereplője lett. Mint mondja, unatkozni nem akart, nagy port kavarni azonban annál inkább. Az internetezők egy részének több ...
Hamar véget ért Nagy Feró és Molnár Anikó számára A Nagy Duett. A páros a Kerozin: Kismalac című dalát adta elő pazar, csillogó bőrjelmezekben, és ezzel igencsak megosztották a zsűrit. Volt, aki ...
A TV2 nézőit hétfőn kisebb meglepetés érheti, ugyanis a Password – A jelszó című vetélkedőben egyszerre két ismerős arc is felbukkan majd. A műsorban Majkát és Pápai Jocit is láthatjuk majd, annak ...
„Annyira magas lóról beszélt, hogy letettem a mikrofont, és azt mondtam, hogy én nem vagyok sem a beosztottja, sem az öcsikéje." Újabb izgalmas beszélgetés jelent meg a Fulfilled.hu Youtube-csatornán.
Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence A Nagy Duett második élő show-jában a Grease című musical slágerével lépett színpadra, és egy igazán látványos produkcióval rukkoltak elő. Liptai Claudia még egy ...
A Taste of Love – Búrlivé víno, azaz magyar címmel Bor, mámor, szerelem szlovák tévéfilmsorozat, amelyet 2012-től sugároznak Horváth Emil főszereplésével. Minden hétköznap 19 óra 45 perckor sugározzáj ...
A Nagy Duett zsűritagjának beszólása óriási hullámokat vetett. A Nagy Duett vasárnap esti adásában Hajós András olyan beszólást engedett meg magának Balázs Klárival szemben, amit az énekesnő 46 éves ...
Egyre nehezebb döntést hoznia a zsűrinek és a nézőknek. „Annyira magas lóról beszélt, hogy letettem a mikrofont, és azt mondtam, hogy én nem vagyok sem a beosztottja, sem az öcsikéje.” A Nagy Duett ...
Egyre nehezebb döntést hoznia a zsűrinek és a nézőknek. Hét év kihagyás után tért vissza A Nagy Duett a TV2-n. A hetedik évad második részében már csak kilenc sztárpár szállt versenybe, és bár mindent ...
A Nagy Duett első adásában a zsűri nem fukarkodott a kritikákkal és beszólásokkal, különösen a modell és rapper mestere produkciója után. Sydney van den Bosch és Pető Brúnó burkoltan azt is megkapták, ...
Apukájának szurkolt a nézek között Gáspár Evelin. A Gáspár család fejét Dér Heni párjaként egy olyan oldaláról láthatjuk, amiről eddig talán sosem. Gáspár Győző A Nagy Duettben be akarja bizonyítani a ...
„Apaként, férfiként mi képesek vagyunk önmagunkon erőt venni és a gyermekünkért képesek vagyunk akár önmagunkon is túlnőni” – mondta. Idén 30 éves Kozmix együttes, és ebből az alkalomból a formáció ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results