Az orosz fél arról számolt be, hogy a légtérsértés a repülő navigációs rendszerének meghibásodása miatt következett be.
Az izraeli hadsereg pedig újraindítja heves támadásait a „végső győzelemig” – mondta az izraeli miniszterelnök.
Baranya, Bács-Kiskun, Somogy és Tolna vármegyére másodfokú, míg Csongrád-Csanád, Fejér, Veszprém és Zala vármegyére elsőfokú ...
Az amerikai elnök pedig rendeleteket írt alá, köztük a szövetségi intézmények létszámának befagyasztásáról és csökkentéséről ...
Arról sem beszélnek a kormányoldalon, hogy ez az első év, amikor a januárban elhunyt idős nyugdíjas hozzátartozója már nem ...
A kérdezettek 53 százaléka szerint a kormányfő is érintett lehet korrupciós bűncselekményben – ez is kiderül a Rogán Antallal ...
Habár végrehajtóként fel van függesztve, a korrupcióval vádolt Schadl György számára továbbra is biztosított, hogy évente akár százmilliós nagyságrendű összeget keressen a végrehajtói irodájával – írj ...
A tárgyalásokat nehezíti, hogy szélsőjobb nem változtatgatni akar, hanem új országot építeni. Ez a többi között a tudományos ...
Súlyosan negatív meglepetés, hidegzuhany, rendkívüli közlés - ilyen és hasonló kommentárok hangzottak el kedden az ...
Részletes tájékoztatást kért az ügyészségtől Biró Ferenc ügyében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, akinek jogi lehetősége ...
Már legkevesebb tíz ember megölésével gyanúsítják a német hatóságok azt a palliatív ellátást végző berlini orvost, akit ...
A Tisza párt elnökét a Direkt36 Orbán családról szóló filmjéről is kérdezték: aki látta, az nagyjából sejtheti az igazság egy ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results